Az azóta elhunyt Vidovszky Erzsébet A börtön és előzményei - és ami utánuk történt címen megírta emlékiratát. A család nem döntött még a kézirat kiadásáról. Bevezető bekezdésében többek közt ez áll: "A három időszak: a börtön előtti nyomozás, mondhatnám üldözés ideje, maguk a börtönidők, és ami utánuk következett. Hát e három közül a legutóbbi volt a legnehezebb." A kézirat, sajnos, csonka: megszakad bizonyos zsilavai életképek ecsetelésénél, így hallgat az 1951. június 22-én bekövetkezett szabadulás és "a legnehezebb" felől. Vidovszky Erzsébet Takáts Lajos kisebbségügyi miniszter kabinetfőnöke volt, egyidejűleg a Magyar Népi Szövetség bukaresti szervezeténél is dolgozott. A minisztériumból hirtelen lemondással távozott, miután egyértelmű jelét vette, hogy "baj lesz" vele. Hazajött Kolozsvárra, ahol rövid ideig az Erdélyi Múzeum-Egyesületnél volt Jakó Zsigmond, Venczel József és más tudományos kiválóságok munkatársa. Az EME felszámolása után azonban akárhol talált magának bárminő szerény munkát, rövidesen kirúgták. Ilyen előzmények letartóztatták 1950 áprilisában, azzal a szándékkal, hogy koronatanút csinálnak belőle számos kiváló közéleti férfiú ellen, akikről sokat tudott, és akik részint már börtönben ültek, részint pedig csak idő kérdése volt letartóztatásuk. V. E. azonban nem mondott semmi olyant, amit vártak tőle. Szilárdsága a vallatókat is meglepte, és a szó bizonyos értelmében lefegyverezte. Mivel senki ellen nem tudtak belőle a legkevésbé is kompromittáló vallomást kicsikarni, lemondtak róla, és tizennégy hónap után hazaengedték. Visszakerülhetett utolsó munkahelyére, a Menajulba. V. E. egy jelesen barátkozó természetű, társaságszerető ember volt. Rettenetesen bántotta, hogy egyesek elfordulnak tőle, s hogy igen könnyen kárára lehet azoknak, akikhez kedves szeretne lenni. Az emberi kapcsolatoknak ezt a megromlását viselte olyan nehezen. Most egykori hivatali főnöke, Papp József András megírta /Szabadság., máj. 5./, hogy a börtön után a kolozsvári Securitate ismét rászállt, és rendszeresen kihallgatta munkahelyi kollégái felől. Be akarták szervezni besúgónak. A szeku most sem tudott eredményt érni, végül másodszor is lemondtak róla. 1956 után áttelepedett Magyarországra. Nyugdíjasként, nyolcvan fölött is, úgyszólván haláláig dolgozott. Legutóbb régi magyar nemesi családok gót betűs német levelezését gépelte az Állami Levéltárnak. /László V. Ferenc: V. E. és a szeku második veresége. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 9./
